Tavalyi újévi fogadalmam: a jóga

Itt tartok vele most

A  tavalyi szilveszteri bulin fogadtam meg, hogy idén jógázni kezdek. Általában szkeptikusan tekintettem ezekre az újévi fogadalmakra, de az elmúlt pár évben jócskán elhagytam magam; szinte semmi időt nem fordítottam az egészségemre, a jóga így jó ötletnek tűnt. Na meg a tevékenység relaxációs hatásáról sem feledkeztem meg, mikor úgy döntöttem, idén mégis megteszem a saját újévi fogadalmamat: a multinál, ahol dolgozom, a stressz a mindennapok általános velejárója.

Az újévi fogadalmak általában köztudottan már a másnapi ébredésnél elbuknak; bennem mégis ott maradt szerencsére az elhatározás. Keresni kezdtem az interneten a megfelelő stúdiók és típusok között – mivel ismerősöm nem igazán volt, aki otthon lett volna a jógában, ez a módszer maradt ennek a mozgáskultúrának a felfedezésére. Sok féle jógatípust kipróbáltam; bár szinte mindegyiket élveztem, végül a bikram jógánál maradtam. Az extrém magas hőmérséklet miatti izzadás nem csak az izmok ellazulásában, rugalmassá tételében segített, hanem a méregtelenítésben is, ami egy az izzadás számos pozitív velejárója közül. Mikor kijöttem egy-egy óra után úgy éreztem, mintha újjászülettem volna.

Jóga – ahol új barátokat is szerezhettem

Bár azt írtam, a jógázás elkezdésekor nem voltak ismerőseim, akik ezzel foglalkoztak volna, egy-két hónap múlva ez is megoldódott – a jóga szocializálódni is segített. Az órák utáni közös öltözés, már csak a kínos helyzetek oldása végett is kommunikációra készteti az embereket. Így ismerkedtem össze többek közt Annával is. Ő volt az első, akivel a jógaórán túl is találkoztam.

Nagyjából a harmadik órámon vehettem részt, mikor pár perc öltözői beszélgetés után feldobta az ötletet, hogy ihatnánk egy teát valahol. Mivel ekkor még tényleg senkit nem ismertem, aki jógázott volna, igent mondtam.

Egy közeli, VII. kerületi teázóba ültünk be. Először kicsit magamról beszéltem: hol végeztem, merre élek, pasik, család, ilyesmi. Aztán őrá terelődött a szó.

Addiktológia volt, amivel foglalkozott. Beszélt arról, hogy a szülei alkoholisták voltak – ez vitte rá arra, hogy a szenvedélybetegségek elleni harcnak szentelje az életét. Nekem a nagyapám küzdött alkoholizmussal, illetve az életemben is volt pár férfi, aki különféle szenvedélyeknek hódolt. Érdeklődve hallgattam tehát az ismereteit a témában, elsősorban azzal kapcsolatban, mik a legjobb módszerek a betegségből való kigyógyulásra.

Ekkor a Felépülők nevű rehabilitációs központot hozta fel pozitív példának. Arról beszélt, hogy a közegészségügyben elérhető rehabilitációs programok sokszor nem bizonyulnak hatékonynak, már csak azért sem, mert hiányzik belőlük az a személyesség és intenzitás, amit a Felépülők 28 napos felépülési programja kínál. Ez egy úgynevezett Minnesota-modellre épül, amiben a kliensek kiscsoportosan vagy akár egyénileg vesznek részt. Tematikus előadásokat és pszichoedukációs órákon vesznek részt, amik mellett praktikus tanácsokat is kapnak arra, hogyan kerüljék el, hogy visszaessenek a betegségükbe. Emellett a rekreációs és testi aktivitásnak is tered adnak: túrákat szerveznek a Szőc környéki tájon, illetve a teljes ellátással üzemelő szálláshelynél is garantálnak helyben végezhető sportolási lehetőséget.

Anna azt is a Felépülők pozitívumaként említette, hogy híven a Minnesota-modell szellemiségéhez, a családtagokat is bevonják a felépülésbe. Sőt, tanácsadásra, konzultációra nem is csak az alkoholizmusban szenvedők jelentkezhetnek, hanem a betegek hozzátartozói is, hisz az alkoholizmus egy olyan betegség, ami nem áll meg egy embernél: nem csak arról van szó, hogy szenvedélybetegség következményei (egzisztenciális problémák, mentális labilitás stb.) hatnak a családtagokra, hanem arról is, hogy az alkoholizmusnál mindig egy jól körüljárható családstruktúra az, ami okozza, és sok esetben konzerválja a betegséget.

Mire a tea – pontosabban a második tea – végére értünk, többet tudtam meg az alkoholizmusról, mint szerintem egész eddigi életemben. Nagyon örültem, hogy egy ilyen, az addiktológiában járatos barátnőt szereztem, és alig vártam, hogy újra találkozzunk – akár jóga, akár tea közben.

Elköszöntem, és miközben haza indultam, az jutott eszembe, hogy az idei szilveszteri fogadalmam lehet, hogy az absztinencia lesz.