A természetközeliségben segítenek a napelemek
Világ életemben annak a híve voltam, hogy minél inkább úgy kell élni, hogy közel maradjunk a természethez. Nem kedveltem sosem a túlzott pazarlást és a felesleges dolgok felhalmozását. Igyekeztem olyan tárgyakkal körülvenni magam, amire tényleg szükségem van, nem pedig hirtelen felindulásból, impulzusok alapján vásárolni. Természetesen nekem is vannak dekorációk a lakásomban, amiknek nincs sok gyakorlati hasznuk, de azt hiszem, azért jó úton járok a környezettudatos élet felé, amiben nagy segítségemre van a jóga. Megnyugtatja az idegeket, segít tisztán gondolkodni, és mivel egy nagyon ősi sport, segít a természetközeliséget megőrizni.
Az egyik nagy lépés ebben a témában nekem az volt, amikor eldöntöttem, hogy a fűtésemet is korszerűsíteni fogom, mert addig gázzal melegítettem fel a kis házam, ami valljuk be, nem éppen környezetkímélő megoldás. Hallottam már korábban napelemekről, de azt is tudtam, hogy valószínűleg nem lenne ahhoz elég pénzem, hogy saját magam szereltessek fel ilyen eszközöket. Ezt a gondolatot megosztottam az egyik barátnőmmel, amikor átjött hozzám egy kávéra. Erre ő azt válaszolta, hogy nem kell aggódnom, pont az ilyen hasonló helyzetben lévők számára találták ki a napelem pályázatok lehetőségét. Mivel nagyon felkeltette az érdeklődésem a dolog, megkértem a barátnőmet, hogy ha tud valamit erről, meséljen kicsit nekem.
Ez tulajdonképpen egy 0% THM-es hitel, tehát nem a hagyományos értelemben vett pályázatokról beszélünk, amit az átlag ember ismer. Ezt azoknak hozták létre, akik szeretnék az energia felhasználásukat korszerűsíteni, de önerőből nincs rá keretük. Érdemes igénybe venni, ugyanis e hitel esetében a végén visszafizetendő összeg egy forinttal sem több, mint amennyit felvettünk a konstrukció keretein belül. Emellett az is fontos szempont, hogy a felszerelt napelemek a beüzemelésük pillanatától kezdve csökkentik már a közüzemi számlák összegét. Innentől már csak a futamidőtől függ az, hogy milyen hosszú lesz a megtérülési idő.
De a rengeteg pozitívum mellett mégis érdemes megfontolni, hogy az ember valóban belevágjon az egészbe vagy sem, mert ez a hitel egy hosszútávú befektetés. Természetesen mint mindig, vannak olyan feltételek, amiknek meg kell felelni, hogy igénybe lehessen venni a támogatást. Többek között nagykorúnak és cselekvőképesnek kell lenni, és rendelkezni kell érvényes magyar adóazonosítóval is. A napelemekkel felszerelni kívánt ingatlan felett tulajdonjoggal vagy résztulajdonnal kell rendelkezni, és ugyanezen ingatlannak állandó vagy ideiglenes lakhelyül kell szolgálni annak, aki a támogatást szeretné igényelni. Ezen felül vannak kizáró okok, amik ha fennállnak, sajnos nem lehet igényelni a hitelt. Ilyen például, ha az igazolt jövedelem nem elég a részletek törlesztéséhez, ha az adott illető a KHR listáján rossz adósként szerepel, illetve az is kizáró ok, ha a feltételek teljesülését mesterségesen teremtették meg. Hátrányos az is, ha a kérelem benyújtásakor több, mint 149 000 Ft adótartozás, és 60 napon túli közüzemi tartozás van.
Nagyon megköszöntem a részletes tájékoztatást a barátnőmnek, aki pozitív például is szolgált számomra. Ugyanis ő és a férje már korábban igénybe vette ezt a támogatást, és azóta az energiaellátásukat napelemekkel oldják meg. Elmondása szerint nagyon jó érzés, hogy ennyivel zöldebbé tették a háztartásukat. Másik pozitívum, ami nagyon vonzó lehet, hogy ezek a napelemek nagyon hosszú életűek, képesek akár több generációt is kiszolgálni, tehát ezért nevezik ezeket hosszútávú befektetéseknek. Úgy döntöttem, én magam is beadom az igénylésemet erre a hitelre.