Jóga tanfolyam után a cégalapítás azonnal nem is olyan rossz ötlet
Már vagy 10 éve jógázom, így gondoltam elvégzek egy gyors jóga tanfolyamot, hogy el tudjak helyezkedni jóga oktatóként valamelyik fitnesz stúdióban. Ahogy megkaptam a bizonyítványomat, egyből arra gondoltam, hogy a cégalapítás azonnal lenne a legjobb ötlet, hiszen nem akarok időt veszíteni azzal, hogy laikusként fulladozom majd a különféle jogszabályok paragrafusaiban.
Helyette inkább arra gondoltam, hogy keresek a neten egy olyan céget, ami meg tudja nekem oldani azt, hogy a cégalapítás azonnal történjen meg. Megtaláltam a Gross Office fenti linkről elérhető honlapját és őszintén szólva annyi sok hasznos információt találtam, hogy megfogadtam, hogy addig nem lépek, amíg el nem olvasok ott minden bejegyzést, mert szerintem aranyat érnek az ott lévő részletes cikkek.
Megtudtam azt, hogy például nincs illeték akkor, ha kft.-t vagy bt.-t akarok alapítani, viszont ötvenezer forintba kerülne ugyanez, ha a zrt. alapítás mellett adom le a voksomat.
Ahogy egyre jobban elmerültem az informatív cikkek olvasásában, arra a következtetésre jutottam, hogy az én esetemben lehet, hogy az egyéni vállalkozás lenne a legjobb döntés.
Nekem úgy tűnt, hogy ha ennyire fontos nekem az, hogy a cégalapítás azonnal megtörténjen, akkor ez a vállalkozási forma lenne a leggyorsabb és valószínűleg ez járna a legkevesebb hivatali ügyintézéssel.
Közben ismerőseimet is megkérdeztem, hogy ők milyen vállalkozási formát és miért választottak, pláne olyanoktól érdeklődtem, akik személyi edzőként, masszőrként vagy pilates oktatóként dolgoznak.
Csak egy ismerőst találtam, akik kft.-t alapított, a többiek mind egyéni vállalkozóként dolgoznak. Sőt, volt olyan ismerősöm is, aki félállásban egyéni vállalkozó, mert a havi keresete miatt neki ez az opció hozza be a legtöbb havi bevételt és a különféle adók és járulékok mértéke is teljesen a megfizethető kategóriában van.
Nekem nagyon tetszett ez a félállás egyéni vállalkozóként, mert nem feltétlenül biztos, hogy főállásban szeretnék jógát oktatni, és az elején az sem biztos, hogy olyan sok lenne a bevételem.
Azt mondták az ismerősök, hogy nem olyan nehéz szüneteltetni a vállalkozást, illetve az sem probléma, ha nem olyan sok az elején a havi fizetésem, mert azok az összegek, amelyeket a bérem után kell fizetni, mindig az aktuális béremnek megfelelő arányban változnak. Ez nagy megkönnyebbülés volt, mert én abban a hitben voltam, hogy fix összeget kell majd befizetnem akkor is, amikor esetleg alig van jövedelmem.
Szinte minden ismerősöm azt mondta, hogy ha nálam a cégalapítás azonnal a prioritás, akkor az egyéni vállalkozást válasszam, az én specifikus esetemben pedig valószínűleg elegendő lesz, ha csak félállásban működik majd a kis személyes cégem, hogy mindenképp jól járjak az adózást illetően.
Mindenesetre az nagyon tetszik a Gross Office honlapján, hogy a legtöbb cikket úgy írták meg, hogy az olyan laikusok, mint én is teljesen megértsem, hogy mivel jár egy ilyen vállalkozás alapítása.
A cikk elején említett linken érhető el a Gross Office honlapja, ajánlom bátran bárkinek, aki cégalapításon gondolkodik, mert nagyon részletesek, de mégis lényegre törőek az ott lévő cikkek. Érdemes átolvasni őket, hogy kapjunk egy képet arról, hogy mivel jár a cégalapítás Magyarországon, legyen az kft., bt., zrt., vagy egyéni vállalkozás.