A jógacsoportban is előbukkanhat az argon palack
Évek óta járok jógázni, és meg kell mondjam, nagyon élvezem! Régóta nem éreztem magam ennyire jó formában, ráadásul ez remek módszer a testi-lelki megtisztulásra is. Arról nem is beszélve, hogy milyen kedves és aranyos nőkkel ismerkedhettem meg, akikkel már az első pár hónapban sikerült összebarátkozni, és akik nélkül ma már nem is igen tudnám elképzelni az életemet. A jógaórák után rendszeresen beülünk egy teára és átbeszéljük, hogy mi történt velünk az elmúlt néhány napban. Elég vegyes a társaság, van köztünk könyvelő, ápoló, háziasszony, vállalkozó, szóval sokféle véleményt hallhatunk, bármilyen téma kerüljön is elő. Még akár argon palack is szóba jöhet, az sem marad reakció nélkül, pláne, ha segítségről van szó.
Az egyikünk férje lakatos, otthon üzemelteti a kis műhelyét. Ügyes lehet a fickó, mert állandóan tele van munkával, éppen ebből is adódik a gondja: nincs ideje utánpótlásért szaladgálni magának. A hegesztéshez gáz szükséges, jelen esetben argon gáz, mint megtudtam, mert az védi meg a megolvadt fémet attól, hogy felhabosodjon. Igen, még ilyeneket is megtudhatok, ha odafigyelek. Ez a barátnőnk gyakorlatilag mindent tud a férje szakmájáról, mert nagyon régóta együtt vannak, és együtt építették fel a vállalkozást. Így, még ha nem is vesz benne aktívan részt, azért tisztában van ezzel-azzal. És még a hegesztéshez is ért, legalább is elméletben. Nem hiszem, hogy a gyakorlatba egy kis igyekezettel ne tudná átültetni ezt a tudást, de ez már az én véleményem… A lényeg, hogy többször előfordult már, hogy bajba került az ura, mert a munka miatt nem volt ideje elmenni ezért-azért, ami viszont szükséges a munka folytatásához. Tehát az ördögi kör bezárult.
Most például azon ment a panaszkodás, hogy kiürült az összes otthon található argon palack, és ezért félbeszakadt a munka, megint lehetett órákig furikázni új gázpalackért. Nem mintha ez egy olyan világrengető probléma lenne, de azért az ő életüket meg tudja nehezíteni. Én legalább is megsajnáltam szegényt, ezért elhatároztam, hogy valamilyen módon mindenképpen segíteni szeretnék nekik, azonban nem tudtam, hogy hogyan. Ők Budapesttől északra laknak, szóval kicsit kiesnek a fővárosi körzetből, ott nemigen lett volna értelme bármi után nézelődni. Otthon megpróbáltam regionálisan keresgélni, és csodák csodája: rátaláltam egy gázpalack telepre, ami pont, hogy arra a régióra specializálódott. És mindemellett kiszállítás is van náluk, meglepően rövid határidővel, ha arról van szó. Argon palack is van a kínálatukban az oxigén és a szén-dioxid mellett, ami még ehhez a munkához szükséges, szóval azt hiszem, igazi kincset találta nekik.
Miután elküldtem az elérhetőségeket, nem sokkal később jött is a válasz, de nem a barátnőmtől, hanem a férjétől. Szavakba is nehezen tudta önteni, hogy mennyire hálás, azt mondta, hogy kezet is csókolna, ha nem lennék ilyen messze. Megmentettem egy csomó felesleges időhúzástól és utazgatástól, ráadásul innen még olcsóbban is tudja rendelni a gázpalackot, mint a korábbi telepről. Szóval végül úgy alakult, hogy tényleg tudtam érdemi segítséget nyújtani, és ez kifejezetten jó érzés volt.