A jóga megnyugtató, de a lakásbiztosítás még inkább
Én az a fajta ember vagyok, aki mindenen idegeskedik. Mármint tényleg. Nekem nem csak megfordult a fejemben egyszer a villamoson, hogy vajon kihúztam-e otthon a vasalót, mielőtt eljöttem meg kikapcsoltam-e a sütőt, hanem állandóan ezen rágódtam, és megtörtént, hogy a munkából haza kellett jönnöm, hogy megnézzem, tényleg mindent rendben hagytam-e itthon.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez már a másik oldalról súrolja az egészségesség határát, egyszerűen nem normális ennyire izgulni ilyesmin, főleg annak fényében nem, hogy a tapasztalat mondatja velem: az ember úgyis kihúzza meg kikapcsolja és bezárja ezeket a dolgokat reflexből. Persze ahhoz, hogy azt a kis hangot kikapcsoljam a fejemben, ez bőven kevés volt: arra volt szükség, hogy segítséget kérjek. A terapeutám tanácsára jógázni kezdtem, és ez nagyon sokat segített, de ami végül igazán sok előrehaladást hozott mégis, az a lakásbiztosítás volt, amit a Pannon-Safe Kft. weboldalán kötöttem.
Őszintén nem is értem, hogy nem jutott eszembe előbb, hogy lakásbiztosítást kössek, hiszen mindig is tudtam, hogy milyen klassz dolog, és mennyi szempontból megéri, főleg egy olyan izgulós embernek, mint nekem. Ha ugyanis nem a gáz miatt féltem, akkor a tolvajoktól tartottam, miután új tévét vettem, aztán meg, miután napelemes rendszerem lett, a napelemeket féltettem, és mikor végre találtam olyan biztosítást, amit mindenre ki tudtam terjeszteni (igen, a lakásbiztosításom napelemre is ki van terjesztve), sokkal nyugodtabbak lettek a napjaim.
Persze tudom, hogy ez még nem a probléma gyökerének kezelése, hiszen, mint azt mondtam, tisztában vagyok vele, hogy nem egészséges ennyire rettegni mindenfélétől, de ha egyszer segít a biztosítás, akkor felesleges lenne nem kötni, hiszen nálam kevésbé idegeskedő fajta embereknek is van mindenféle biztosítása. És mondanom sem kell, mennyire jó érzés, hogy mióta a lakásbiztosítás napelemre is ki van terjesztve, nem kapkodok hisztérikusan levegő után, mikor kicsit erősebben fúj a szél, nagyobb fagy van, vagy netán tavasszal egy kis jég esik.
Most már amúgy annyira sokat fejlődtem, hogy egy ideje már tényleg csak a napelem miatt aggódtam, mert az volt a házam legértékesebb része, ezért nagyon örültem, mikor láttam, hogy a Pannon-Safe-nél van lakásbiztosítás napelemre, természetesen azonnal hozzáadtam ezt is a lehetőségekhez. Úgy érzem, nagyon jól döntöttem mind a biztosítással, mind a szolgáltató kiválasztásával, mert nemcsak az ajánlataik, hanem a munkatársaik is meggyőztek, ilyen kedves, türelmes emberekkel ritkán találkozom, ráadásul még nagyon segítőkészek is mindig.
Szóval bármennyire is jót tesz a jóga a testnek és a léleknek, az ember idegrendszerének egy jó lakásbiztosítás sem árt. Ha valaki igazi nyugalomra vágyik, a jógamatrac mellé ajánlom, hogy nézzen szét a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas oldalon is.