Ha én céget vezetnék…
Egy ideje a jóga világa körül forognak csak a gondolataim. Hetente többször veszek részt különböző jógaórákon (mert igen, többféle is létezik), ahol a mozdulatok és a légzés tökéletes harmóniája elvezet egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb állapotba. Aztán pedig otthon is próbálkozom eljutni a belső nyugalomig. Azonban ahogy elkezdtem otthon is gyakorolni, hamar szembesültem ebből kifolyólag egy problémával: a lakásomban a tisztaság és a jóga nyugalma nem mindig talált egymásra. Hiába igyekeztem rendet tartani, a padló rendszeres takarítása elengedhetetlenné vált. Mert máskülönben még meg is betegedhetnék jógázás közben.
Muszáj volt ezen a ponton tehát tennem valamit!
Kerestem takarítónőt is, nézegettem takarító eszközöket, hogy mégis milyet vehetnék. Most sem jutottam még dűlőre azzal kapcsolatban, hogy mi lenne a legjobb megoldás, úgyhogy ebben a témában érdeklődöm igazán gyakran mostanság, ismerősöknél. Egyelőre a személyes problémámat még ők sem tudták megoldani helyettem, de a takarítás téma kapcsán arról már hallottam, hogy az egyik barátom cégének erre igencsak magas színvonalú profi megoldásuk van. (Ha tájékozódsz valamiről, egy csomó érdekes infó a látóteredbe kerül, akaratlanul) Még egy linket is átküldött, ők innen szereznek profi takarítógépeket: https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/egytarcsas. A „szereznek” az nem vásárlást, hanem bérlést jelent. Igen, a Greenway Kft. weboldala olyan hely, ahonnan különféle takarítógépeket lehet bérelni, köztük az egytárcsás takarítógépet.
Egyből felkeltette az érdeklődésemet, bár én azért nem komoly céget vezetek, hanem csak háztartást, de vannak amúgy kisebb méretű takarítóeszközeik is. Néztem is, hogy nekem való lenne-e bármelyik.
Mindenesetre olvastam itt sokat arról, hogy milyen opciók vannak, főleg cégeknek, de akár kisvállalkozásoknak is, vagy épp magánszemélyeknek. Ez nemcsak praktikus megoldásnak tűnt, de hosszú távon is kedvezőbb lehet, mint állandóan új tisztítószereket és az elromlottak helyett új eszközöket vásárolni, vagy időről időre egy takarítócég szolgáltatásait igénybe venni.
A Greenway Kft. honlapja rendkívül jól áttekinthető, jól használható előzetes tájékozódásra, de megkönnyíti a választást is a választékból az alapos „termékleírásokkal”. Itt is láthatjátok, hogy miről is beszélek: https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/egytarcsas. Az oldalon én is könnyen megtaláltam mindent, amit kerestem – a gépek kategóriákba rendezése különösen tetszett. Az egytárcsás gép leírása mellett szerepeltek a megfelelő a bérlés feltételei, a különböző választható konstrukciók, és néhány jó tanács is a használathoz, ami kezdőként igazán hasznos volt. Erről azonban szakemberek külön gondoskodnak, ha igénybe vesszük valamelyik szolgáltatásukat – mármint arról, hogy vállalják a betanítást, hiszen a gépek között vannak igazán „haladó” és fullprofesszionális darabok.
A maga nemében mindegyik eszközük profi, csak persze nem pusztán kerekes-kormányos gépek vannak, hanem kézi eszközök is, melyek használata némileg kézenfekvőbb.
Azon gondolkodtam, hogy hányan lehetnek, akik hasonló kihívásokkal szembesülnek: egy rendezett, tiszta környezetben lenni, de a szőnyegtisztítás vagy a padlóápolás folyamatosan visszatérő feladat marad. A Greenway Kft. szolgáltatása szerintem ezért is lehet hasznos sokaknak, hiszen a bérlés lehetőségével rugalmas megoldást kínál a hétköznapok tisztántartási problémáira ott, ahol sok kosz, vagy szennyeződés keletkezik.
Nagyon jó dolog egy ilyen profi oldalon félig kívülállóként nézelődni… Azt vettem észre, hogy minden kategóriában találni valami érdekességet – például, hogy a nagyobb felületekre olyan ipari tisztítógépek is bérelhetők, melyek vezethetők, mint egy gépjármű. Ajánlom mindenkinek ezek alapján a Greenwayt, aki időnként szeretné profi eszközökkel megtisztítani akár otthoni környezetét, de nem akar hosszú távra beruházni egy saját gépbe. A https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/egytarcsas link jó kiindulás lehet, mert ez egy könnyen megértető működésű eszköz, de a maga műfajában a leghatékonyabbak közül való!