Fürdőszoba tippek jóga óra után
Régóta keresek már valami olyan mozgásformát, ami egyszerre mozgatja át az egész testem, vitalizál, még sem terhel meg és mindeközben a belsőm is feltöltődik pozitív energiával és életerővel. Egy barátnőm tanácsára elmentem vele egy jóga órára és azóta függő vagyok. Imádom a mozdulatsorokat, a nyugalmat, a teljes testi és lelki feltöltődést, na meg persze az óra utáni nagy beszélgetéseket. Ilyenkor általában sikerül valami világmegváltót alkotnunk, valamire mindig fény derül, valamiből mindig kiokosítjuk a másikat, szóval ezek a jógás napok általában duplán hasznosak. Illetve triplán, hiszen lelki, testi és szellemi feltöltődést ad egyaránt.
A legutóbbi alkalommal a fürdőszoba felújítás volt a téma, ami többünknél is aktuális a csapatból. Van, aki még csak most kezdi a tervezgetést, van aki már kicsit előrébb jár, és már az a kérdés forog előtte, hogy vajon a fürdőszoba szekrény szennyestartóval vagy szennyestartó nélkül jobb-e. Részemről ez egyszerű kérdés, mert nekem kellően nagy helyem a kettő egymástól független megvalósítására, ráadásul a mosógépem sem a fürdőszobában van, hanem a mosókonyhában. De akinek kicsi hely áll rendelkezésre, annak ez egy remek kialakítás, én biztos a kombó verziót választanám.
Ha viszont kicsit globálisabban nézzük a dolgot, az is nagyon fontos, hogy olyan termékeket válasszunk, amik időtállók és nem tartjuk majd őket avettosnak 1-2 éven belül. Kivéve persze ha lehetőségünk van ilyen rendszerességgel cserélgetni a bútorokat, mert akkor semmi gond. Ehhez szorosan kapcsolódik az a kérdés, hogy van-e értelme ész nélkül követni a legújabb trendeket? A válasz pedig valahogy úgy kezdődhet, hogy attól függ… Többek között attól, hogy az otthonunk milyen más elemeket tartalmaz. Színben, formában, mintában mi az, ami harmonizálna a már meglévő környezettel. Ha a legújabb divat igen, semmi akadálya, ugorjunk bele. Azonban jobb nem elfelejteni, hogy a hirtelen jött trendek általában nagyon hirtelen mennek is.
Mivel fürdőszobáról beszélünk, aminek az elsődleges funkciója a tisztálkodás és persze napi szükségleteink elvégzése, ezért első körben érdemes az ehhez kellő berendezést kiválasztani. Tehát gondoljuk végig, hogy kádat vagy zuhanyzót szeretnénk? Milyen mosdókagyló lenne az ideális a hely és a dizájn szempontjából? Milyen wc-t akarunk? Milyen csempét és járólapot szeretnénk, ami harmonizál a lakásban lévő többi ilyen burkolóelemmel? Milyen színvilágot álmodtunk meg az egész helyiségnek? És persze milyen világítást tudunk elképzelni, és milyenre lenne szükség az adottságokhoz mérten? Ha ezeket a kérdéseket átgondoltuk és a válaszok is kellően kikristályosodtak bennünk, akkor van értelme elkezdeni beszélni a bútorokról és kiegészítőkről.
Hány szekrényre volna szükség? Mennyi fürdőszobai holmit kell elpakolni feltétlenül ebben a helyiségben? Ebből mennyi az esetlegesen nehezebb? Ha falra szerelhető szekrényt tervezel, ezt is fontos figyelembe venni, hiszen oda nem igazán lehet nehéz dolgokat pakolni. Ha ezeket a kérdéseket is helyre tettük magunkban már sokkal specifikusabban tudunk keresgélni a termékek között. Ez azért fontos, mert rengeteg időt megspórolhatunk magunknak azzal, ha nem hagyjuk magunkat eltévelyedni a végtelen nagy kínálat ingoványos labirintusában. Így többet között talán hamarabb tudunk dűlőre jutni olyan lényeges kérdésekben is, mint hogy a fürdőszoba szekrény szennyestartós legyen-e vagy sem. De hasonlóan fontos, hogy szeretnénk-e bármit a falra szerelni, vagy nem. Vagy hogy milyen tükört szeretnénk, szekrényen legyen vagy inkább az egész falon húzódjon végig és pakolunk a pultra?
Ha ezeket a kérdéseket helyre tesszük magunkban, sokkal közelebb kerültünk a sikeres kivitelezéshez. Érdemes mindig leírni, vagy összegyűjteni bármilyen virtuális felületen a kiválasztott darabokat és a véglegesített vagy épp eszünkbe jutó ötleteket, hiszen ezek később nagyon jól jöhetnek. Fürdőszoba felújításra fel! Aztán ott is lehet relaxálni és jógázni.